Kicsit most eltérek a munkanélküliségtől a politika irányába.
 

Napok óta töröm a fejem a magánnyugdíjpénztárakról szóló legúljabb törvény-tervezeten.
Nem, nem azon, hogy menjek-e vagy maradjak, hanem egy aprócska paragrafusán a tervezetnek, nevezetesen a 18. §-on, mely szerint  a maradni akaróknak az ONYF-nél kell személyesen nyilatkozniuk a szándékukról. Ezzel kapcsolatban a következő gondjaim vannak:

1. 1. Nekem van egy élő szerződésem egy magánnyugdíj-pénztárral, amelyben többek között ez áll:

A tagsági jogviszony megszűnése:
Megszűnik a tag tagsági jogviszonya
(a) más pénztárba való átlépésével
(b) halálával
(c) a Tny szerint megállapított rokkantnyugellátásra jogosulttá válásával, a tag döntése szerint
(d) a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépésével.

Tehát, ha a pénztár felé nem nyilatkozom arról, hogy vissza akarok lépni az állami nyugdíjrendszerbe, akkor a tagságom nem szűnik, nem szűnhet meg!

Én jogilag nonszensznek tartom, hogy két szerződő fél közé hirtelen belép egy harmadik, aki kijelenti, hogy ha NEM nyilatkozom NEKI (a harmadik félnek) arról, hogy fenn akarom tartani – az egyébként élő – szerződésemet, akkor az megszűnik.

Nem az lenne logikus, hogy azok nyilatkozzanak, akik át akarnak lépni? Van ilyesmire precedens a hazai vagy a nemzetközi jogban?

Jogilag nem lehetne valahogy fogást találni ezen a kitételen?

        2. Továbbá: január 21-ig kérhetem írásban a helyszíni nyilatkozattétel lehetőségét. De mi van akkor, ha engem 22-én elüt egy autó, hetekig kórházban vagyok, mégis nyilatkozni akarok arról, hogy nem kívánok átlépni az állami szektorba?
 

         3. Budapesten 1 (azaz egy) iroda várja a nyilatkozni kívánókat. Ahova, ugye, mindenkinek személyesen kell befáradnia. De miért is? A személyazonosság  ellenőrzése céljából. Erre miért van szükség? A magánnyugdíjpénztári szerződésemen vannak mindenféle azonosítók. Ha már, akkor ügyfélkapun keresztül miért is nem lehet? Vagy miért nem a pénztárnak kell nyilatkoznom arról, hogy át akarok lépni az államiba?

De ez a kisebb gondom – bár a vidéki maradni szándékozóknak valószínűleg nagyon elszántnak kell lenniük, hogy kilométereket utazzanak, utána esetleg órákig álljanak sorba, hogy a végén aláírjanak egy papírt, miszerint köszönik, nem kérnek a jövendő állami gondoskodásból. A nagyobb gondom az, hogy ezzel egy igen könnyen kezelhető, áttekinthető listához, hogy azt ne mondjam, önkéntes bitófa alá vonulási nyilatkozathoz jut egy állami szervezet. Nekem fenntartásaim vannak a listákkal kapcsolatban.

A JOGI  nonszenszen, a nehezített pályán túl én úgy gondolom, hogy ha sokan NEM nyilatkoznak, és automatikusan átkerülnek az állami szférába, akkor ezáltal lehetetlenné teszik, hogy egy másik kormány valaha is visszacsinálja a most hozott szabályokat, hiszen mikor lesz egy kormánynak a kezében ezermilliárdnyi cash?

Értem én, hogy mindezzel az a kormány nem is titkolt szándéka, hogy fizikailag és pszichológiailag is a könnyebb ellenállás, azaz az átlépés felé (milyen abszurd, hogy nem azért kell erőfeszítéseket tenni, hogy valami megváltozzon, hanem azért, hogy valami maradjon úgy, ahogy van) tereljék a magánnyugdíjpénztár-tagokat, de tanácstalan vagyok: Hogyan lehetne jogi útra terelni ezt az egészet? Akár nemzetközi színtéren, akár úgy, hogy az átlépni NEM szándékozók keresetközösséget (van ilyen?) alkotnak, és közösen támadják meg a törvényt – ha lehet, ha van rajta „fogás”. Én úgy érzem, hogy van. 

Jogászok! Vélemény?