Istenadta

 2012.04.16. 21:09

Orbán Viktor a Fidesz hétfő esti frakcióülésén megnevezte államfőjelöltjét: Áder Jánost.


"Orbán Viktor szót ejtett arról is, hogy a Fidesz ügyvezető elnöksége szerint melyek azok a szempontok, amelyeket bármely jelölt esetében az alkalmasság eldöntésekor figyelembe kellene venni.
1. "Az első ilyen szempont, hogy a nemzeti egység megtestesítőjének kellene lennie, vagyis pártok és pártérdekek felett álló, köztiszteletben álló és megkérdőjelezhetetlen tekintélyű közéleti személyiségnek"
2. fontos kritériumnak tartja azt is, "hogy képes legyen integrálni különböző nézeteket, tehát ha az országban valamely fontos kérdésben vita alakul ki, akkor a magyar érdek megfogalmazása érdekében képes legyen integráló szerepet játszani".
3."hogy a saját szakterületén álljon mögötte jelentős életmű".
4. A köztársaság következő elnökének ezen kívül rendelkeznie kell "nemzetközi tekintéllyel, elfogadottsággal, a nemzetközi világgal való kommunikáció képességével"

http://www.fidesz.hu/index.php?Cikk=36540

(Létrehozva: 2005. április 13., 13:33 | Utoljára frissítve: 2005. április 19., 13:12)

 

Címkék: orbán viktor áder jános köztársasági elnök

Mementó a mai hírhez

 2011.11.25. 09:17

"Ha őszinte vagyok hozzátok, akkor azt tudom mondani, hogy tele vagyunk kétségekkel, hogy a magabiztosság mögött ott van az őrlődés és a gyötrődés. Egészen pontosan tudom, hogy mindaz, amit csinálunk, az nem lesz tökéletes. Hogy egy sor ügyben fogalmam sincsen, hogy melyik, nem a hatodik lépés, még a harmadikat sem tudom. Tudom az első kettőt. És egyszerre kell megpróbálni előrevinni ezeket az ügyeket, fenntartani közöttünk az együttműködést, a jóhiszeműséget, biztosítani a koalíciós partner támogatását, fölkészíteni a legbefolyásosabb lapok vezetőit és vezető publicistáit, hogy mire számíthatnak, bevonni őket ebbe a folyamatba. Megtanulni nem fölszisszenni minden pillanatban és menni előre. Dehogy tudom kiszámolni minden lépésünknek a következményét. Nem tudjuk! Nincsen ennyi kapacitásunk. Azt az igazság, hogy csak reggel 7 órától éjjelig dolgozik az egész csapat, és hiába, egy pont után nem lehet szélesíteni. Nem tudjuk 12-15 embernél többen körülülni azt az asztalt, amelynél meg kell állapodni kormányzati emberekkel, minisztériumi emberekkel meg szakértőkkel. Nem tudjuk. Ennyi tehetségünk van gyerekek!

....

Amit meg lehetett csinálni az elmúlt egy hónapban, azt megtettük. (...), hogy miközben tudtuk, és ti is tudtátok, hogy ha el fog jönni a választási győzelem, utána nagyon neki kell állni, hogy soha ilyen problémánk nem volt. Úgy őriztük a politikai egységet tavaly nyár óta, és mögötte mondjuk a szakmapolitikai egységet, mint soha az elmúlt években. Vagy talán sose. Természetesen mindaz, amit tudunk, az anyagaink kidolgozottsági foka, hagy maga után kívánnivalót. Igen, igazatok van. Pontosan tudjuk mi azt, hogy rengeteg kockázattal nézünk szembe. Amikor azt mondjátok nekem, hogy vigyázzunk oda, mert az Alkotmánybíróság visszaküldhet dolgokat, tudjuk mi ezt. 
...
Őrületbe kergetjük egymást bizonyos pontokon, hogy összeszedjük a szükséges mennyiségű pénzt a kollegákkal, hanem amikor mennek a politikai egyeztetések, húzzatok már a picsába ezzel! Gyerünk előre! Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni, nyilvánvalóan végig hazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy azt, mi azt nem tudtuk korábban elképzelni,
...
Természetesen a dolog az nem szépen, nyugodtan, aprólékosan felépített. Nem. Nem. Őrült lóhalálában készül, mert egy darabig nem csinálhattuk, nehogy kiderüljön, most meg már olyan rohadtul kell csinálnunk, hogy majdnem belegebedünk. Aztán lassan fölbukunk. Mert nem bírjuk jobbra a tempót. Ez a helyzet.
...
Gyorsan eljött az igazság pillanata. Az isteni gondviselés, a világgazdaság pénzbősége, meg trükkök százai, amiről nyilvánvalóan nektek nem kell tudni, segítette, hogy ezt túléljük. Nincsen tovább. Nincsen. És persze még gondolkodhatunk nagyon sokáig, meg kibaszott sok elemzést el lehet végezni, hogy melyik társadalmi csoportot hogy fogja végezni. Azt tudom nektek mondani, nem tudunk még hetekig elemezni gyerekek. Nem tudunk. Az első nap meg kell mondani, hogy mit kell csinálni azért, hogy ebből még idén kiigazítás legyen. Hogy szeptember elsejétől bizonyos adójogszabályok életbe léphessenek. Elemezgethetek én még egy pár hétig, aztán majd jönnek, akiknek az a szakmájuk, és azt mondják, hogy ők már elemezték. Magyarország le van írva.
...
Az a csapat, akire rábíztátok ennek az oldalnak a vezetését, az a csapat képes nagyjából erre a teljesítményre. Képes nagyjából programot adni. Lehet, hogy van egy másik csapat, amelyik tud mást. Nem tudunk, nem tudunk ennél többet és ennél jobbat. Nem leszünk rá képesek. Ha belegebedünk, akkor se. Nagy munka van, tisztességes munka van egymás között, muszáj megcsinálni. Nem beszélek az Új Magyarországról, a fejlesztésekről, határon túli magyarokról, egyházakhoz fűződő kapcsolatokról és még ezer dologról, mert a nagyhoz képest ma nem ez a legfontosabb. Mindegyikben érdemi, jelentős és mély javaslataink lesznek. Egyik-másik meglepetést is fog okozni. De az egészhez képest, amit el kell döntenünk egymás között, nem ez a legfontosabb. Reform vagy bukás, nincs más. És amikor azt mondom, hogy bukás, akkor beszélek Magyarországról, beszélek a ...oldalról, és nagyon őszintén mondom nektek, beszélek magamról is."

 

Címkék: beszéd

Magyar Posta

 2011.07.14. 12:05

Tegnap egy tértivevényes levelet akartam feladni. Semmi különös, egyetlen lap egy teljesen szabványos borítékban.

Kitöltöttem az ajánlott és a tértivevényes szelvényt, beadtam az ablakon, és a kisasszony közölte velem, hogy 460 forint.

"- Ugye viccel? 460 forint egy teljesen szabványos tértivevényes levél?

- Neeem. A tértivevény 260 forint, az ajánlott 200.  ( Előzékenyen elmagyarázza, hogy mi az az ajánlott levél)

- De én nem ajánlottan akarom feladni, nekem nem kell igazolás arról, hogy feladtam, csak arról, hogy átvették.

- Azt úgy nem lehet. Tértivevényest csak ajánlottan lehet feladni."

Kérdés: Mennyibe kerül egy tértivevényes levél?

Címkék: posta levél

Enzo

 2011.06.03. 22:14

 

ß

 

Enzo, az olasz sofőr tipikus olasz, sőt, egyenesen szicíliai. 30 éve él Németországban, kiválóan, de nem hibátlanul beszél németül. Meg lehetne mintázni róla AZ olasz pasit: harsány nevetés, széles gesztusok - ami azért vezetés közben néha nyugtalansággal tölt el -, és még a panaszkodása is dicsekvésnek hangzik. Szívesen mesél németországi „hódításairól”, az olasz temperamentumról és szokásokról, a mamájáról, Berlusconiról, de van egy kifogyhatatlan témája: Enzo.

 

Ma elmesélte, hogy nemrégen új lakásba költöztek. Elmondta, hogy a keresésnél szinte a legfontosabb szempontjuk az volt: NE LAKJANAK KÜLFÖLDIEK A KÖRNYÉKEN…

 

 

 

 

 

 

 

 

További véleményeket olvashatsz a Bevándorlók – Mellettünk blogon. http://mellettunk.blog.hu

 

Címkék: bevandorlok mellettunk

Anyák Napja

 2011.05.08. 06:58

 Tudom, nálunk a múlt vasárnap volt, de a poszt aktualitását az adja, hogy Németországban ma van Anyák Napja.

Életem Társa szavaival kívánom mindenkinek, hogy sokáig legyen, aki azt mondja neki: ”Kislányom”, ”Kisfiam”. Az édesanyáknak pedig sok szép, boldogságos napot!

”Képzeld, ma lenne  82 éves, és lassan már 26 éve....  Olyan mintha egy homályos  álom lenne, hogy bringával átmentünk minden évben Földvárra, behozta a kakaót utánam a Tóba,  belelépett egy kagylóba, felszisszent, és haragudott....   és nem  focizott velem ha nem reggeliztem.   Arról álmodtunk, hogy majd egyszer, ha sok pénze lesz, elmegyünk a tihanyi motelbe,  azt láttuk a kertből, de elérhetetlen volt  Az már a  túloldal.  De hajóval átmentünk néha, és láttuk közelről, és ittunk a kútból Füreden.

Kettesben jártunk úttörővasutazni,  Állatkertbe, mikor már csak kéthetente láthatott...

S előbb még...  ültem a bilin, fájt a hasam,  2 éves múltam, sajgott, és ő a tenyerével enyhítette, apám meglátta, és feledhetetlenül rideg arccal távozott, anyám felkapott, az ablakhoz rohantunk hogy integessünk, de ő nem nézett fől, már nem,  "mijjjen féjjfi lessz ebbűl"

...ez a Zenta utca...   

Anyu meg bánatos volt, de már nem az én pocim miatt.  Az már nem fájt nekünk.

Apu, meg  éjjel csinálta a fényképalbumomat, (?)  és szépírással tett mellé édiségeket.

Jöttek a nyarak, még a csajokról álmodós korszak előtti, szép, kiskamasz nyarak, pöfögött az a kúrva, imádott  vonat, Ő meg attól félt hogy korom megy  a szemembe.  " Ne hajojjj ki, kissfijjam"!   Mindig belement, aztán meg ki.

IIyen volt, és aztán  áruló módon lépett le........

Az viszont piszok jó, hogy most van valaki, akinek ezt elmondhatom, ahogyan eszembe jut, ahogyan él bennem, s ahogyan Anyu is hitt abban hogy az Apja figyelemmel kíséri őt....”

https://www.youtube.com/watch?v=Xr2dMOZRZWA

 

 

Címkék: anyák napja

Otthon

 2011.04.11. 22:07

 Az az ismerős szorítás a mellkasban. Amikor a gyomrod a torkodba kúszik, füled eldugul, nyeldekelsz, mint egy béka, miközben talpad alatt remeg a padló. Mikor mentem fel a lépcsőn, még láttam a lányomat integetni. Visszaintettem, és elnyelt a gép gyomra.

Egy hónapot töltöttem otthon, és most újra vissza D-ba, A. nénihez.

Furcsa ez a kétlakiság: jó volt hazajönni a szeretteimhez, és jó visszamenni A. nénihez, bár mégis fáj a szívem. Most két hónapig kicsit módosult tudatállapotban fogok létezni, élem a mindennapokat, beszélgetek, nevetek, tévézek, takarítok: ez nem az én életem, és mégis az enyém.

Szép volt ez a hónap: pihenéssel, munkával, kirándulással, utazással. És születésnappal, amit persze szívesen felednék, fél évszázad nagy szó, de valahogy mégis irgalmatlanul soknak tűnik.

A repülőtéren Életem Társa (a továbbiakban ÉT) várt, istenem, hogy dobogott a szívem, hiszen két hónapig csak a szkájpon láttuk egymást. Otthon pedig a lányom és barátja fergeteges vacsorát rittyentett a tiszteletemre. Jó volt hazaérni, örülni nekik, és látni, hogy örülnek nekem.

Az utazás meglepetés volt, ÉT szervezte, teljes titoktartás mellett, senki nem tudta, hogy hová megyünk. Hát Egerbe, hova máshova! Ahogy ígérte, volt túrázás, városnézés, fürdőzés, esti borozás. Szuper volt, annak ellenére, hogy az volt az a három nap egész itthoni tartózkodásom alatt, amikor végig esett az eső, így a Szalajka-völgybe tervezett túra elmaradt.

Utána következtek az unalmas hétköznapok, amelyek mégis sokkal-sokkal tartalmasabbak voltak, mintha csak úgy élnénk/lennénk egymás mellett, hiszen egy hónapba kell belesűríteni mindent, amire másoknak ott vannak a mindennapok. Erről sokat beszéltünk ÉT-val, és végül is arra jutottunk, hogy igen: lehet, hogy nem látjuk egymást két hónapig, viszont az az idő, amit így együtt töltünk, 100%-os együttlét. Nincs holtidő, nincsenek lyukas órák, minden percet ki kell használni és élvezni. Nincs szürkeség, a „mi volt ma” – „semmi” jellegű párbeszédek. Minden együtt töltött percet élvezni kell, nincs halogatás, hogy „majd elmegyünk”, „majd megnézzük”, „majd megcsináljuk”, most KELL elmenni, megnézni, megcsinálni – és jól van ez így.

Évek óta tervezzük, hogy elmegyünk az Állatkertbe: most elmentünk. Mindenkinek csak ajánlani tudom: az utóbbi években csodálatos fejlesztésen esett át, vége a ketreceknek, a szűk helyre beszorított „állatbemutatóknak”. A látogatónak olyan élményt igyekeznek biztosítani, mintha az állat természetes környezetében lenne. Nincsenek rácsok, a legtöbb helyen (törhetetlen) üveg/műanyag választ el a „vad”-tól. Életem Társa meg is jegyezte, hogy félelmetes élmény 10 centire lenni egy tigristől annak, aki a macskától is fél.

És az emberszabásúak! A gorillának és az orángutánnak kölyke van. Bámultuk egy csomóan, ahogy a kis orangután tette-vette magát, mászkált a kötelek közt, mígnem az anyja – miután vetett ránk egy hihetetlenül emberi „mit bámultok?” tekintetet – fel nem nyalábolta, és hátra nem húzódott vele egy védett sarokba, ahol már nem lehetett látni őket.

Az egyik hétvégét kerítésfestéssel töltöttük. A 2 éve megépített OSB-kerítésünk bizony erőteljesen kezdett úgy kinézni, mint a Móricz Zsigmond körtéri 5 év után: megszürkült, ronda lett. Potom 30ezer forintért vettünk lazúrt, és ÉT átkente vele az egészet, mondhatom, nagyon szép lett! Remélem, hogy 5-6 évig nem lesz vele gond.

Egy hétvégét szántunk ÉT lakásának csinosítására, itt eredetileg a nagyszoba plafonját akartuk átfesteni, de miután a festék hatására elkezdett leperegni, úgy döntöttünk, hogy a plafonra ragasztott hungarocell lapokkal (mi annak a neve vajon?) oldjuk meg a dolgot. A festékkel kifestettük a WC-t és a fürdőszobát.

És a Nemzetiben a Lear király. A darab maga nem tetszik dramatikailag van vele bajom: szegény Cordeliát túl keveset látjuk/halljuk ahhoz, hogy megszeressem, Reganról és Gonerilről pedig egyszerűen nem tudom elhinni, hogy l'arte pour l'artre gonoszak az apjukkal: hiányzik nekem a magyarázat, hogy miért. De Kulka jól játszik, a többiekkel sincs gond, Bodrogi pedig a bolond szerepében is zseniális, ahogy az volt a János vitézben francia királyként is.

És a Hobo/Pilinszky páros az Ericsson-ban! Feledhetetlen előadás, Hobo a maga eredetiségében, a néha kicsit hamiskásan, reszelős hangon előadott versek, egy lélek vívódásai. 

És most itt vagyok. Újra. Zökkenés nélkül vettem fel a napi ritmust.  Holnap kis házimunka, szerdán kórház….

Újabb két hónap... 

Bevándorlók mellett

 2011.02.22. 22:51

Napjaim elég bezártan telnek, emberekkel csak akkor találkozom, amikor heti rendszerességgel kórházba megyünk A. nénivel.

Marco, Enzo, Habib taxisofőrök. Olasz, török származásúak.

Az ápolónők, Verena - lengyel, Hattice - török, Alexandra - görög, Oksana, a pedikűrös orosz, Alexander, a masszőr lengyel. A kórházban a takarítónők külseje indiai, pakisztáni származást sejtet. Nem beszélve az idősgondozásban oroszlánszerepet játszó lengyelekről, magyarokról, románokról, ukránokról, lettekről… Útközben néha megállunk a „Töröknél”, vásárolni, a Török ugyanis egy boltot jelöl A. néni tájszólásában.

Néha nézzük a tévében a „Deutschland sucht den Superstar” című – a Megasztárra hajazó – tehetségkutató szuperprodukciót. Attól eltekintve, hogy a zsűri egyik tagja, Dieter Bohlen – van-e, ki e nevet nem ismeri? – legalább olyan arrogáns és nagyképű, mint NagyFeró, és énekelni valószínűleg kevésbé tud, mint egyik másik versenyző – mindig megdöbbenek, amikor éjfekete bőrű vagy rasztahajú, netán keleti vonású arcokat hallok tökéletes németséggel megszólalni.

De hol vannak a németek?

Nos, ők amolyan német precizitással kitaláltak a jelenségre egy csodálatosan nyakatekert, ám a „Landwirtschaftsaustellung”-nál kicsit könnyebben kiejthető szakszót: MIGRATIONSHINTERGRUND

A 81 milliós Németországban 17 millió ember rendelkezik „Migrationshintergrund”-dal. Azaz minden ötödik német maga vagy valamelyik közvetlen felmenője külföldi. Míg a 65 felettieknek mindössze 8-9 %-a rendelkezik bevándorló háttérrel (Migrationshintergrund), addig a 35 év alattiaknak már 27-28 %-a.

Az  5 év alatti gyerekek egyharmada bevándorló szülőktől származik.

Ezek után miről beszélünk mi, Magyarországon?

Az tény, hogy a német konyhának jót tett a multikultúra. És nem csak abból a szempontból, hogy a világ összes országának éttermei megtalálhatók a nagyobb városokban, hanem azért is, mert a új fűszerekkel, ételekkel gyarapodtak a német otthonok is: a "generálszósz" ideje, úgy tűnik, végleg leáldozott.

A Németországban született, bevándorló háttérrel rendelkező gyerekek nagy többsége minden gond nélkül beilleszkedik, átveszi a német szokásokat.

Gondjaik legfőképpen a törökökkel vannak: Európa többi országához hasonlóan itt is van egy viszonylag széles muszlim réteg, amelyik nem hajlandó feladni szokásait, mecsetek épülnek a gótikus, barokk templomok mellé, a nők - ha nem is csadorban, de - fejkendőben járnak, jellegzetes viseletüket nem hajlandók levetni. Gyerekeiket is az iszlám szigorú szabályai szerint nevelik, és többnyire egymás közt akarják házasítani őket.

No, velük a németek se nagyon tudnak mit kezdeni, de szerintem megéri/megérné figyelemmel kísérni a próbálkozásaikat, amivel megoldani igyekeznek ezt a számukra is egyre súlyosabb problémát, mivel kicsit előbb szembesültek vele, hátha előbb lesz ötletük is.

Addig már eljutottak, hogy költöttek egy versikét, amelyben multikulti mellett nagyon hathatós példákkal érvelnek:

Dein Auto japanisch, dein Wodka russisch, deine Pizza italienisch, dein Kebap türkisch, deine Demokratie griechisch, dein Kaffee brasilianisch, deine Filme amerikanisch,  dein Urlaub spanisch, kroatisch, albanisch und türkisch, deine Zahlen arabisch, deine Schrift latein .. und du sagst immer noch Ausländer raus ? 

(A németül nem tudók kedvéért: Urlaub: szabadság, kroatisch: horvát, Zahlen: számok, Schrift: írás, Ausländer: külföldiek, raus: kifelé)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

További véleményeket olvashatsz a Bevándorlók – Mellettünk blogon

 

> 

 

 

Címkék: bevandorlok mellettunk

Végszó

 2011.02.01. 19:23

Január 14-én érkezett:

2011/1/14 Talent Selection <talentselection@talentselection.hu>

Tisztelt Pályázó!

Köszönjük részvételét a PerforMAN Kft. által meghirdetett
Ügyvezetői asszisztens munkatárs pályázaton.

A pályázat lezárultával tájékoztatjuk, hogy a jelöltek pályázati anyagainak elbírálásakor a választás sajnos most nem Önre esett.

Reméljük azonban, hogy a jövőben lesz alkalmunk ismét együttműködni Önnel. Amennyiben szeretné, hogy önéletrajzát adatbázisunkban nyilvántartsuk, kérjük regisztráljon a
www.talentselection.hu oldalon, töltse fel adatait és csatolja aktuális pályázati anyagát. Emellett, ha újra olyan állásajánlatunkkal találkozik, amely felkelti érdeklődését és az elvárásoknak megfelel, belépés után küldje el jelentkezését.

További álláskereséséhez sok sikert kívánunk!

Üdvözlettel:

PerforMAN Csoport

Nem tudom, miért lettem olyan nagyon-nagyon mérges rájuk, hiszen ők legalább vették a fáradságot, és válaszoltak, ám én ezt tudtam írni nekik:

Tisztelt Hölgyem / Uram!

2010. 11. 08-án elküldött pályzatomra adott negatív válaszukat is megköszönve kíváncsi lennék a kiválasztás feltételeire, arra, hogy milyen opciók mentén NEM kerültem bele azok körébe, akiket szóbeli meghallgatásra behívtak, amikor MINDEN pályáézati feltételnek megfeleltem, beleértve a lehetséges előnyöket is.
Mindazonáltal az adatbázisukba nem szeretnék bekerülni, mivel időközben sikerült elhelyezkednem egy külföldi országban, ahol a munkavállalókat 45 év fölött is megbecsülik és tárt karokkal várják.
További tevékenységükhöz sok sikert kívánva,

üdvözlettel

XY

Az első három hét

 2011.01.26. 13:28

Hétfőn, 3-án, pontosan este 9-kor, ahogy megbeszéltük, bekanyarodik a ház elé  Háztól-Házig busz. Nem tudom, milyen cég, hol reklámozza magát (nekem a németországi ügyintéző ajánlotta), gyanítom szájról-szájra megy a hír, mindenesetre Hegyeshalomig megtelik a busz, nyolcan szorongunk utasok. A helyzet nem annyira vészes, a Mercedesben van elég hely, még a csomagoknak is. Mindannyian idősgondozók leszünk Németországban. Vannak, akik egyenesen a családhoz mennek, őket útközben, némi kerülővel kitesszük, négyen H-be tartunk, a főhadiszállásra.

Az úton nem sokat beszélünk, éjszaka van, hideg, mindenki fáradt, szunyókál. Kétóránként pihenő: a vécék állapotán pontosan lemérhető, mikor vagyunk osztrák területen, ott már tisztaság van, papír, melegvíz.

Pontosan 12 órás utazás után, reggel 9-kor már H-ben vagyunk. Ott mindenki nagyon kedves, rövid eligazítás után mehetünk a szállásra mosakodni, enni, pihenni.

Nem tudom, miért van, de a németek valahogy kedvesebbnek és segítőkészebbnek tűnnek, mint otthon a magyarok. Mivel a dohányzásról való leszokásom egyelőre csúfos kudarcot vallott, útban a szállás felé megállunk a benzinkútnál egy cigaretta-automatánál. 5 Euro egy doboz cigi, mi az nekem, aki havonta 1000 Eurot fog keresni! A gond csak az, hogy valamivel igazolni kellene, hogy elmúltam 18 éves. Erre a célra megfelelne egy német személyi igazolvány vagy egy ún. E-Card, amiről fogalmam sincs, mi lehet. No, sebaj, benézünk a benzinkutashoz, tudna-e segíteni. Tud. A kezünkbe nyom egy E-Cardot, amit beszuszakolunk a megfelelő nyílásba, ám a gép szerint érvénytelen. Próbálkozunk még, bedugjuk fordítva, de így se tetszik a nyamvadt kis automatának. Azért ez mégiscsak hallatlan, hogy egy gép döntse el, dohányozhatok-e vagy sem! Visszavisszük a kártyát a benzinkutasnak, és sajnálkozunk egy sort, ám az úr nem esik kétségbe: kapja magát, és úgy ahogy van, egyszál ingben kiszalad velünk az automatához (ne feledjük, erősen mínuszok vannak, és hó!), bedugja a saját személyijét, és voilá - máris ölünkbe pottyan a manna.

A szállás pompás ötvözete egy kollégiumnak – még a greifswaldi időkből emlékszem – és egy munkásszállásnak, amennyiben 8 ágyas szoba jut nekünk.  Úgy tippelek, hogy eredeti funkciója szerint gazdasági épület lehetett, olyan tipikus német favázas ház, középen istálló vagy magtár vagy valami ilyesmi, amit most lomtárnak használnak – tudom, mert bekukucskáltam.  Sajnálom, hogy nem hoztam fényképezőgépet, és attól tartok, nem ez az egyetlen alkalom, hogy sajnálom. De tiszta, a konyhában korlátlan kávé-, sütemény-, felvágott-, sajt-, tej- és ásványvízfogyasztás. Mi négyen magyarok erős kisebbségben vagyunk a lengyelekkel szemben, akik megszállták a konyhát, a mosdót, mindenhol lengyel szót hallani. De mi négyen jól megvagyunk: társak a bizonytalanságban: Kata, a szellemidéző, empatikus ezoterika és masszőr. Ildikó, a házassága válságát tudomásul nem venni akaró, az ezotériában megoldást kereső, lelkiismeretes anyuka, és Kriszta, a súlyproblémákkal küzdő, vándorlelkű ápoló, aki lehet, hogy az idősgondozásban fogja megtalálni élete célját. Este lehetőségem van megismerni három nagyon különböző sorsot, három életet, amelyet most már összeköt H. Megbeszéljük, hogy tartjuk a kapcsolatot, e-mail címet cserélünk. Sokat okultam rövid ismeretségünk során.  Másnap Kriszta megy el először: egy idős házaspár várja őt valahol Bajorországban.

Értem fél egykor jön Raphael, a sofőr. Útközben megtudom tőle, hogy lengyel, hatéves volt, amikor a szülei kivándoroltak. Kérdésemre, hogy minek érzi magát, lengyelnek vagy németnek, nagyon diplomatikusan ez egyetlen lehetséges választ adja: européernek. Nyílt, őszinte, hihetetlenül kommunikatív modora csodálkozást vált ki belőlem. A 240 km-es út során megismerkedem életével, terveivel, a világról alkotott nézeteivel. Nagyon céltudatos fiatalembernek tűnik, kívánom, hogy érje is el, amit kitűzött maga elé.

Este 6-ra várnak bennünket D-ban, de mivel előbb érünk ide, rábeszélem Raphaelt, hogy menjünk be a városba, keressünk valahol surfstick-et. Az O2-t ajánlották, ahol a legolcsóbb, így is van, de bankszámla nélkül még átmenetileg se megy a dolog. Bankszámlám meg akkor lesz, ha bejelentkeztünk, Raphael megígérte, hogy ha tud, ő jön, és segít.

18,00: érkezés Fr. S-hez. Nagyon kedves idős hölgy, remélem, hogy a szimpátia kölcsönös. Amíg a lányára várunk, beszélgetünk. Természetesen Raphael a szóvivő. Beszél az „Angyalokról” , a cégről, a cég filozófiájáról. Szerintem ügyesen csinálja, bennem jó benyomást keltene, ha először hallanám. Megérkezik Y, a néni lánya, aláírjuk a papírokat, és ezzel hivatalosan is „….” lettem. Még itt van Bea is, az elődöm, aki lélekben ugyan már otthon van, de azért derekasan próbálkozik, hogy kicsit beavasson a napi rutinba. Nem tűnik olyan félelmetesnek.  

Közben eltelt egy hét: bosszús vagyok, mert még mindig nem jött senki bejelenteni, így aztán internetem sincs. Ha ezt tudom, akkor vettem volna 40 Euroért a Vodánál stick-et, biztos, hogy azóta már több, mint 10ezer forintot eltelefonáltunk. Persze, miért pont velem mennének simán a dolgok? 

A napirend A. nénivel elég jól kialakult. Vannak kicsit idegesítő vesszőparipái, de nem olyan vészes, koránál fogva lehetne rosszabb is. Mosogatásnál pl. rendkívüli módon oda kell figyelni az öblítésre: az öblítőtálcán habnak nyoma nem lehet. Ami a legidegesítőbb, az a függönyökhöz és a redőnyökhöz való viszonya, nem tudom, mennyire északnémet sajátosság, de itt az ablakokon nem látok összehúzott függönyt. A függöny A. néni lakásában az ablakokat keretezi, de nincs az ablak elé húzva. A redőnyt is csak akkor szabad lehúzni, ha már teljesen besötétedett. Engem nagyon frusztrál ez az „akvárium” feeling. És spórol. Szerdán este, lefekvés előtt lezuhanyoztam. Másnap reggel kérdi tőlem, hogy én olyan naponta tusoló vagyok-e. Mondom, igen. Erre ő, hogy az nem fog menni, drága a víz, főleg a meleg víz, mire feljön az emeletre. Azóta viszketek. Mert hiába, hogy otthon se mindig tusoltam minden nap, de a tudat, hogy ha akarnám, megtehetném, Sokat számított. Azóta, hogy tilos lett, legszívesebben naponta háromszor tusolnék és egyfolytában koszosnak, büdösnek érzem magam.

Tante A. szellemileg meglepően friss, intelligens és tájékozott, nézetei már-már liberálisnak nevezhetők. Van egy csúnya betegsége, ami miatt hetente kétszer el kell taxiznunk B-ba kórházba. Emiatt a fertőzésekre is nagyon érzékeny. Rajtam pedig kitört a nikotinelvonásos köhögés – persze azt nem mondtam nekik, hogy most vagyok leszokóban, ja igen, 5-én 17,50-kor szívtam el az utolsó cigimet -, úgyhogy azóta arcmaszkot viselek – folyamatosan -, és gumikesztyűt, ha ételhez vagy hasonlóhoz nyúlok. Nem kellemes viselet egyik sem, főleg, mivel az arcmaszk és a szemüveg nehezen tűri egymást: ahányszor kilélegzek, bepárásodik a szemüvegem.  Szeretem ezeket a kórházi napokat, mert ilyenkor legalább kimozdulhatok, és ott van rengeteg időm elolvasni a legfrissebb újságokat, bár egyébként lelkileg nem túl üdítőek a többnyire vérképzőszervi daganatban szenvedőkkel eltöltött órák. Egyébként január 5. 18,00 óra óta nem tettem ki a lábam a házból. Ennek nem örülök, és szándékomban áll változtatni rajta. Mégiscsak furcsa lenne, ha itt lennék két hónapig, és még csak színét se látnám az itteni nevezetességeknek. Ha a néni lánya meggyógyul, beszélek vele, hogy heti egy szabadnapot vagy két délutánt kérek. Bár, Bea mondta, hogy neki se nagyon tudták megoldani.

A napirend a következő: reggel 8-kor kelünk. Tante A. a napi mosdást egyedül végzi, utána öltözés, reggeli. A délelőtt házimunkával telik: A. néni általában főz (állítólagos náthám miatt nem akarja, hogy nagyon ételhez nyúlkáljak), én keresek valami munkát: mosás, takarítás, ablakpucolás.

Új év - új élet?

 2010.12.31. 08:05

Szerdától van munkám.

Németországban.

Hétfőn indulok.

Mindenkinek kívánok sokkal sokkal boldogabb új évet, mint az idei volt. De legalább ne legyen rosszabb!

Karácsony

 2010.12.24. 08:35

A szeretésen

kívül minden emberi

tett: romépítés.

Fodor Ákos


 Mindenkinek békés, boldog karácsonyt kívánok

Köszönjük!

 2010.12.13. 22:13

 

2010.12.13.19:09:03-i szavazás
Szavazás adatai
Szavazási mód Listás
"Igen"-ek száma 250
"Nem"-ek száma 58
Tartózkodások 43
Összes szavazat 351
Elfogadás Elfogadott
Megjegyzés  
Szavazásra bocsátott indítványok
Iromány Biz.aj. Pont Cím Benyújtók Szavazás oka Képviselő
T/1817     A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról kormány(nemzetgazdasági miniszter) az önálló indítvány elfogadása  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit most eltérek a munkanélküliségtől a politika irányába.
 

Napok óta töröm a fejem a magánnyugdíjpénztárakról szóló legúljabb törvény-tervezeten.
Nem, nem azon, hogy menjek-e vagy maradjak, hanem egy aprócska paragrafusán a tervezetnek, nevezetesen a 18. §-on, mely szerint  a maradni akaróknak az ONYF-nél kell személyesen nyilatkozniuk a szándékukról. Ezzel kapcsolatban a következő gondjaim vannak:

 

  1. 1. Nekem van egy élő szerződésem egy magánnyugdíj-pénztárral, amelyben többek között ez áll:

A tagsági jogviszony megszűnése:
Megszűnik a tag tagsági jogviszonya
(a) más pénztárba való átlépésével
(b) halálával
(c) a Tny szerint megállapított rokkantnyugellátásra jogosulttá válásával, a tag döntése szerint
(d) a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe való visszalépésével.

Tehát, ha a pénztár felé nem nyilatkozom arról, hogy vissza akarok lépni az állami nyugdíjrendszerbe, akkor a tagságom nem szűnik, nem szűnhet meg!

Én jogilag nonszensznek tartom, hogy két szerződő fél közé hirtelen belép egy harmadik, aki kijelenti, hogy ha NEM nyilatkozom NEKI (a harmadik félnek) arról, hogy fenn akarom tartani – az egyébként élő – szerződésemet, akkor az megszűnik.

Nem az lenne logikus, hogy azok nyilatkozzanak, akik át akarnak lépni? Van ilyesmire precedens a hazai vagy a nemzetközi jogban?

Jogilag nem lehetne valahogy fogást találni ezen a kitételen?

        2. Továbbá: január 21-ig kérhetem írásban a helyszíni nyilatkozattétel lehetőségét. De mi van akkor, ha engem 22-én elüt egy autó, hetekig kórházban vagyok, mégis nyilatkozni akarok arról, hogy nem kívánok átlépni az állami szektorba?
 

         3. Budapesten 1 (azaz egy) iroda várja a nyilatkozni kívánókat. Ahova, ugye, mindenkinek személyesen kell befáradnia. De miért is? A személyazonosság  ellenőrzése céljából. Erre miért van szükség? A magánnyugdíjpénztári szerződésemen vannak mindenféle azonosítók. Ha már, akkor ügyfélkapun keresztül miért is nem lehet? Vagy miért nem a pénztárnak kell nyilatkoznom arról, hogy át akarok lépni az államiba?

De ez a kisebb gondom – bár a vidéki maradni szándékozóknak valószínűleg nagyon elszántnak kell lenniük, hogy kilométereket utazzanak, utána esetleg órákig álljanak sorba, hogy a végén aláírjanak egy papírt, miszerint köszönik, nem kérnek a jövendő állami gondoskodásból. A nagyobb gondom az, hogy ezzel egy igen könnyen kezelhető, áttekinthető listához, hogy azt ne mondjam, önkéntes bitófa alá vonulási nyilatkozathoz jut egy állami szervezet. Nekem fenntartásaim vannak a listákkal kapcsolatban.

A JOGI  nonszenszen, a nehezített pályán túl én úgy gondolom, hogy ha sokan NEM nyilatkoznak, és automatikusan átkerülnek az állami szférába, akkor ezáltal lehetetlenné teszik, hogy egy másik kormány valaha is visszacsinálja a most hozott szabályokat, hiszen mikor lesz egy kormánynak a kezében ezermilliárdnyi cash?

Értem én, hogy mindezzel az a kormány nem is titkolt szándéka, hogy fizikailag és pszichológiailag is a könnyebb ellenállás, azaz az átlépés felé (milyen abszurd, hogy nem azért kell erőfeszítéseket tenni, hogy valami megváltozzon, hanem azért, hogy valami maradjon úgy, ahogy van) tereljék a magánnyugdíjpénztár-tagokat, de tanácstalan vagyok: Hogyan lehetne jogi útra terelni ezt az egészet? Akár nemzetközi színtéren, akár úgy, hogy az átlépni NEM szándékozók keresetközösséget (van ilyen?) alkotnak, és közösen támadják meg a törvényt – ha lehet, ha van rajta „fogás”. Én úgy érzem, hogy van. 

Jogászok! Vélemény?

Ördögi kör

 2010.11.06. 19:27

 ←−−−−

Nos, azt hiszem mentálisan egy ördögi körbe kerültem.

Az elmúlt 11 hónapban eljutottam a kezdeti örömtől, amit a megnövekedett szabadidő jelentett, a közömbösségen át a teljes depresszióba.

Időnként voltak jó pillanataim: amikor úgy éreztem, hogy csináltam valami hasznosat. Most már igazából ahhoz sincs kedvem, hogy bármit csináljak. Egész nap ülök a gép előtt, és vadidegen emberekkel beszélgetek, vitázok olyan témákról, amelyek többsége igazából egy szóra sem érdemes. Kimozdulni nincs kedvem, mert hova? Minek? Ráadásul február óta  nincs bérletem: túl kevés a pénz ahhoz, hogy abból 10 000 Forintot eldorbézoljak holmi bérletre. Megtanultam használt jeggyel, telefonálást imitálva, magabiztosan egy januárban vett bérletszelvényt mutogatva közlekedni. Néha lebukok. (A munkanélküli központba azért csak el kell menni.) Az nagyon megalázó. Természetesen hazudok, ami még megalázóbb. Volt olyan, hogy másfél órát utazgattam a metrón, mert nem tudtam feljönni: mindenhol a kijáratnál voltak az ellenőrök. Ráadásul pont akkor, amikor fontos, időre megbeszélt randevúra mentem. Ezen természetesen összevesztünk. Új utakat fedeztem föl a városban, igazából mindegy, meddig tart az utazás, a lényeg, hogy felszíni legyen, és lehetőleg olyan vonal, amelyiken ritkán járnak ellenőrök. A múltkor a 23-ason háromszor kellett leszállnom, de végül is szerencsém volt: nem kaptak el.

A vásárlással szerencsém van: nálunk a Spar-ban az a szokás, hogy lejárat előtt egy nappal leértékelik 50%-kal a termékeket. Már kitapasztaltam, hogy a hét melyik napjának melyik szakában kerülnek ki ezek a kaják a polcokra: olyankorra időzítem a bevásárlást. Ilyenkor veszem meg a tejet, joghurtot. Tapasztalataim szerint a joghurt, tejföl, túró a lejárat után 2 nappal még vígan fogyasztható.

Igen, ezek a mindennapi „túlélésért” folytatott kicsi csaták felőrlik az embert. Természetesen nem sajnáltatni akarom magam, és arról sincs szó, hogy éheznénk. Csak most már meg kell nézni minden forintot, mielőtt kiadom.

Fürödni 2-3 naponta szoktam: spórolni kell a vízzel.

Szerencse, hogy nem távfűtésben lakunk, így megengedhetem magamnak azt a „luxust”, hogy még ne gyújtsak be. (Milyen régóta álmodozom egy cserépkályháról!)  Rétegesen öltözünk, és különben is: edzettek vagyunk.

És igen: sajnos, dohányzom. Nem, és nem tudok leszokni róla. Nem érvelek azzal, hogy ez az egyetlen örömöm az életben, mert ez nem igaz. Szeretek dohányozni.

A mindennapi kis megalázkodások, a kínos szituációk (Még mindig nincs állásod? Mi lesz veled így? Miből éltek?), a ki nem mondott – illetve bizonyos blogokban kimondott – gyanúsítások, hogy igazából nem is akar dolgozni az, aki munkanélküli, felőrlik az ember optimizmusát. Nem, itt nem a büszkeségről van szó, illetve lehet, hogy mégis. Nem tudom, valahogy emberi mivoltomban érzem magam sebezhetőnek, kiszolgáltatottnak, másod- vagy sokadrangúnak

Hát persze, hogy depressziós vagyok. És tudom, hogy vannak rengetegen, akik nálamnál is rosszabbul élnek.

Ez most túl hosszú lett, a jövő héten folytatom, mert az ördögi körről pont nem esett szó.

 

←−−−−

Most már csak kettő. Egyikük Fodor Ákos.

AZ EMBERI ÁLLAPOTRÓL

bizakodj — lévén
helyzetünk mindenkor a
l e g pillanatnyibb

PÉNELOPÉ
tétlenség tervét
szövöm éjszaka — nappal
fölfejtem azt is

3 GYAKORLAT
képzelj egy tükröt;
gondold, hogy belenézel;
hidd el, amit látsz
*
segíts mindennek
olyannak lennie, mint
amilyen úgyis

zsinegen horog,
boton zsineg ne legyen,
bot se, kezedben

HAIKU-RONDÓ
az én poklomban
számolnak és mértékkel
szeretnek; órát

lesve időznek; folyton
véleményük van;
csak idő van, semmi tér.

Azt mondják: PERSZE.
Semmi tér, csak idő van;
mindenki siet,

birtokol, nyilatkozik,
temet, nemz és szűl
— semmi nincs, csak történik
az én poklomban

EGY VÉGSŐ KÉRDÉS
Mért van az, hogy a
rosszra bőven jut szavunk;
a jóra: alig?

JÁTÉK-SZABÁLY
Mihelyt csatának
tekinted az életet:
el is vesztetted.

MAGÁNSZABÁLY
Veszteni? nyerni?
— ne, soha! csak játszani
szeretnék. Mindig.
 

−−−−→

Vissza a kezdetekhez

 2010.10.09. 22:24

←−−−−

Mostanában két dolog foglalkoztat:

Azt hiszem, vissza fogok térni a kezdetekhez, amikor csak fincsi állásokat pályáztam meg. Hogy miért teszem ezt? Az eddigi tapasztalatokból úgy tűnik, a végeredmény szempontjából teljesen mindegy, hogy heti egy-két vagy 10-15 pályázatot küldök el, egyetlen egy interjúra se hívtak be. Akkor minek árasszam el a világot az önéletrajzaimmal? A múlt héten egy kedves blogtárs segítségével – köszönet érte! - átszerkesztettem az önéletrajzomat, lerövidítettem és célra törőbbé tettem a motivációs levelemet, sőt, fényképet is cseréltem. Eddig ugyanis gerilla-módszerrel próbálkoztam – Baráth András önéletrajz szakértő tanácsait követve -, egy fényképből kivágott spontán kép volt rajta. Most készítettem egy komoly, blézeres-üzletasszonyos képet, és azt raktam fel. Az egészet lekicsinyítettem, így csak  52 Kb lett az egész. Tehát minden készen áll arra, hogy megtaláljanak az álom-állást kínálók.  Sokat töprengtem ugyanis, hogy minek pályázzak meg ilyen-olyan állásokat, amikhez esetleg nincs is nagy kedvem, és amikről esetleg kiderül, hogy nem felelünk meg egymásnak – feltéve, hogy egyszer ilyen szituációba kerülök. És akkor vagy én hagyom ott az állást, vagy az állás hagy el engem, és kezdhetem újra a keresgélést, kínlódást, munkanélküliséget, stresszt, miegymást - még öregebben, még kevesebb eséllyel. (Nekem még soha nem sikerült úgy munkahelyet váltanom, hogy már volt másik, valahogy mindig volt két hely között némi üresjárat. Igaz, ilyen hosszú még sose.) Szóval, nem köszönöm, nem. Úgy gondolom, hogy a munkában még eltöltendő 15-20 évemben (manapság, ugye, senki nem tudhatja, mennyi lesz a nyugdíjkorhatár 15-20 év múlva) szeretnék olyan tevékenységet végezni, amelyben legalább egy kis örömömet lelem. Olyan nagy baj ez?

A másik dologról akkor fogok beszámolni, ha már kipróbáltam.

Ja, és ma kitöltöttem egy személyiségtesztet. Majdnem tökéletes vagyok! :-)

Csak éppen állásom nincs. Még mindig.

−−−−→

Más-állapot

 2010.09.10. 20:52

←−−−−

Gondolkoztam azon, hogy felsorolom azokat a cégeket, amelyek NEM is válaszoltak a pályázatomra, de azt hiszem, nagyon hosszú és unalmas olvasmány lenne. Így ettől eltekintek.

De továbbra is kínoz a gondolat, hogy mit csinálok rosszul, mi a hiba az önéletrajzomban, kísérőlevelemben.

Az önéletrajzomban pontosan feltüntetem mind a 4 (!) eddigi munkahelyemet, felsorolva a főbb feladatokat, amelyeket pályafutásom során végeztem. Az aktuális pályázatnak megfelelően vastag betűvel kiemelem azokat a feladatokat, amelyek a hirdetésben (ha van ilyen rész) elvégzendőként szerepelnek.

A motivációs levelemet mindig az adott hirdetésnek megfelelően aktualizálom, kiemelve, hogy mit tudok és mit várhat tőlem a cég. Általában azzal fejezem be, hogy minden feladatot lelkiismeretesen és legjobb tudásom szerint végzek, ezek után bízom a személyes találkozóban.

A pályázat elküldésénél is alkalmaztam már számos olyan trükköt, amelyeket az erre szakosodott cégek is javasolnak:

-          próbáltam személyesen bevinni. Furcsán néztek rám. Aztán semmi.

-          megnéztem a cég honlapján a humánpolitikai főgurut, és személyesen neki címeztem (ha tudtam, kinyomoztam a személyes e-mail címét és oda küldtem) Semmi.

-          próbáltam meghökkentő e-mailt küldeni. (Azt írtam, hogy dolgozni szeretnék, mert túl fiatal és képzett vagyok ahhoz, hogy munkanélküli legyek.) Semmi

-          próbálkoztam többféle fényképpel (nem, nem vagyok ronda, igaz, túlságosan fotogén se, de azért lehet rólam – többszöri próbálkozással – olyan képet csinálni, amin nem úgy nézek ki, mint aki most szökött Kalocsáról. Egy teljesen átlagos, negyvenes nőnek nézek ki, bár vannak, akik szerint szépek és kifejezőek a szemeim, de ők elfogultak.) Semmi

-          Írtam kézzel pályázatot, amit postán adtam fel. Semmi

-          Mellékeltem a bizonyítványaim másolatát.  Semmi

-          Mellékeltem az utolsó munkahelyem referencia-levelét. Semmi

Igazán nem tudom, mit csinálok rosszul, mi lehet a hiba, hogy még interjúra se hívnak be.

Kicsit depressziós vagyok mostanában. Hétfőn lejár az álláskeresésim, Ez azt jelenti, hogy pontosan 9 hónapja vagyok munka nélkül. Ennyi idő pont elég egy gyermek világra hozatalához.

−−−−→

 

 

Mit csinálok rosszul?

Cím nélkül

 2010.08.24. 21:45

←−−−−

Ma nagyon rövid leszek:

Augusztusban egyetlen pályázatot se küldtem. Sehova.

−−−−→


 

A munkanélküliség jó oldala

 2010.08.18. 23:08

←−−−−

 

Számtalanszor tapasztaltam már, hogy ha pénzem van, akkor időm nincs, ha meg időm van, akkor pénzem nincs. Most ez utóbbi játszik, így megpróbálom kihasználni a rengeteg szabadidőből származó előnyöket.

Nem, nem tanulok újabb szakmát, és nyelvet se. Igen, tudom, azt kellene tennem, de az előző egyik posztban már leírtam, racionális megfontolásból miért nem teszem. Persze lehet, hogy ez csak duma, mert igazából egyszerűen nincs kedvem tanulni.

Viszont rengeteget olvasok. Sőt, nemcsak olvasok, hanem újraolvasok, főleg olyan könyveket, amelyeket nem alkalmasak tömegközlekedésen való olvasásra. A Csendes Dont például. Újra megrázó olvasni Grisa és Akszinya történetét, azt a kort, amikor az emberek hittel harcoltak egy szebb és jobb világért; amikor legutóbb olvastam, még szocializmus volt. A szocializmus azóta a megvetett múlt kategóriájába került, a szebb és jobb világ pedig még várat magára. Ha eljön egyáltalán valaha is, amiben egyre inkább kételkedem.

Kertészkedem. Soha olyan rend nem volt a kertben, mint mostanában. Korábban már írtam, hogyan telepítettünk fehérherét fű helyett, mondhatom, nekem nagyon bevált, és nagyon tetszik is. Ámde állandó odafigyelést igényel, hogy ne üssék fel a fejüket oda nem való gazak, és azok kis gazok pedig egyfolytában nőnek.

Varrok. Most éppen két, kissé megfáradt ágyneműgarnitúrából gyártok egyet. De varrtam táskát , blúzt a lányomnak, nadrágot életem társának.

Kelimezek. Aki nem tudná, ez egy keleti hímzésfajta, nagyon mutatós, és nekem nagyon tetszik.  EZ például saját minta, nem is írom le, milyen nehéz kitalálni egy ilyet, mert aki nem tud kelimezni, azt úgyse érdekli. Nagyrészt a focivébé idején készült, mert szeretem ugyan a focit, de annyira azért nem.

Netezek, rengeteget. Nagyon sok remek blogot találtam, amiket élvezet olvasni, néha kommentelek is, ha már ritkán járok emberek közé.

És persze sok időt töltök életem társával, aki szintén 50 felett van, és két éve munkanélküli. (Már csak szeptember 1-jéig, akkortól van ugyanis állása – ismerettség révén, naná.)

Van még rengeteg ötletem, mit fogok csinálni ősszel, ha már nem lesz ennyire meleg: ezek nagyrésze kontár famegmunkálás lesz, van a sufniban néhány nagyon pofás farönk, ezeket szeretném konzerválni, hogy ki lehessen tenni a kertbe.

Szóval nem rossz munkanélkülinek lenni, de azért lassan már jó lenne valami kis keresetféle.

−−−−→


←−−−−

Úgy gondolom, hogy vannak emberek, akik genetikailag alkalmatlanok a vállalkozói életformára.
Szétnézve a környezetemben, a vállalkozásukból élő ismerőseimnek van néhány közös vonása, ami megkülönbözteti őket a magamfajta lúzer alkalmazottól:
1.       1) Nagyon kommunikatívak – bárkivel bármiről tudnak beszélgetni, és azt élvezik is, szeretnek társaságba járni, és ők is gyakran hívnak vendégeket.
2.      2) Magabiztosak – tudják magukról, hogy „mennyit érnek”, és ezt ki tudják sugározni a külvilág felé is.
3.       3) Szeretik a pörgést – állandóan dolgoznak, és ha éppen nem dolgoznak, akkor is csinálnak valamit, aktívak, jönnek-mennek, ld. 1. pont. Ha panaszkodnak is a sok munkára, ezt nem kell nagyon komolyan venni, lételemük a nyüzsgés.
44  4) Magas a stressztűrő képességük – sokat kell idegeskedniük. Ha jól megy a bolt, akkor   azért, hogy ez így is maradjon, ha nem megy jól, akkor meg azért, hogy ne maradjon így.
5.      5) Jól tűrik a bizonytalanságot, a kiszámíthatatlanságot – sosem tudhatják, mennyi lesz a jövedelmük a következő hónapban, lesz-e munkájuk egyáltalán, jönnek-e a kuncsaftok.               6)Értenek a kapcsolattartáshoz – nekik nem gond szívességet kérni, mert tudják, hogy lesz ez még fordítva is, és tudni fogják viszonozni.  Nem gond számukra felhívni valakit, csak azért, hogy megkérdezzék, hogy van az illető.                                 
7)  7)Jól el tudják adni magukat és a vállalkozásukat – ez nem elsősorban és nem csak pénzkérdés, hanem a fenti pontok összessége.
 
Nos, ezzel nagyjából le is írtam – mindenféle önfényezés nélkül  -, hogy milyen is NEM vagyok. És itt most nem arról van szó, hogy ne tudnék bárkivel bármiről beszélgetni, csaképpen nincs rá igényem. Ahogy a pörgésre sincs, a kapcsolatokra sincs, az önreklámozáshoz meg végképp nem érzek semmiféle affinitást. A stressztűrő képességem is csak korlátozott ideig működik, a konfliktusokat pedig erősen kerülöm, röviden: én vagyok az ideális rabszolga. És igen, tudomásul veszem, hogy rabszolgaként sose kerülök fel a magyar milliárdosok listájára, a nyugalomért cserébe, amit a havi fix jövedelem jelent, elfogadom a minimálbér környéki fizetést, igazából nem is vágyom többre, mint hogy kényelmesen meg tudjak élni, hébe-hóba hódolhassak a falusi turizmus iránti szenvedélyemnek és ki tudjam fizetni a rezsimet. Nem, nem akarok autót, kacsalábon forgó kacsalábat, nem akarom havonta lecserélni a tévémet és a mobilomat: élni szeretnék szerényen, és dolgozni, hogy ezt a szerény életet biztosítani tudjam.
 
Ráadásul, ha mindenki vállalkozó lenne, akkor kik dolgoznának beosztottként a vállalkozóknak, kik lennének a rabszolgák?
 

−−−−→

 

 

 

 

←−−−−

 

A VÁLLAKOZÁS manapság nagy divat. Sokaknak van olyanja, akár több is. Tőlem is szokták kérdezni, hogy „Miért nem csinálsz egy vállalkozást?” Mintha az olyasvalami lenne, mint teszem azt, megkötni egy pulóvert. A pulóverhez 3 dolog kell: egy szabásminta-féle, fonal+kötőtű és kötni tudás.

Nem rendelkezem átfogó ismeretekkel a vállalkozásokról, de úgy gondolom, hogy egy vállalkozás beindításához is 3 dologra mindenképpen szükség van:

1)      ötlet

2)      a beindításhoz szükséges tőke

3)      reklám, a vállalkozás menedzselése

    Ezen kívül én még fontosnak tartom a vállalkozó léthez elengedhetetlen (4) habitust.

Nos, nekem ebből a 3 (vagy 4) kellékből 3 (vagy 4) hiányzik.

1)      Az, hogy nincs ötletem, még hagyján. Ha most hirtelen kipattanna az agyamból egy hihetetlenül briliáns, tömegek számára vonzó termék előállítására vonatkozó (és itt most „termék” alatt érthetünk bármit, a vécékefétől kezdve a nyelvtanításon át egy Nobel-díj esélyes könyv megírásáig mindent, legyen az ténylegesen előállított eszköz, szellemi termék, szolgáltatás vagy akármi) ötlet, fogalmam sincs, hogyan kezdjek hozzá a kivitelezéshez. Nyilván utána lehetne nézni, meg lehetne tanulni – ahogy sok, úgynevezett „kényszervállalkozó” teszi nap mint nap. De hát az elmúlt 8 hónapban, bármennyit törtem is fejem, nem jutott eszembe semmi a postarabláson kívül, de ahhoz túl beszari vagyok, és az erkölcsi érzékem is jócskán berzenkedik ellene, úgyhogy ez kilőve.

2)      A beindításhoz szükséges tőkeigényről nálam sokkal okosabbak már írtak. Blogtársam részletesen felsorolja a költségeket, amelyekkel egy cégalapítás jár, és akkor még nem állítottam elő semmit, csak jeleztem az eziránt érdeklődőknek, hogy szeretnék valamit csinálni. De ha ténylegesen elő akarok állítani valamit, ami nem irodalmi termék, akkor vannak még egyéb kiadások, mint nyersanyag, miegymás, ezt nem részletezem. Anyagiakkal viszont nem vagyok bőségesen ellátva, mint egy korábbi posztban írtam volt, tavasz végéig voltak elegendőek a tartalékaim, munkanélküliként, asszem, hitelképes se nagyon vagyok. Úgyhogy itt most megfenekleni látszana a dolog, ha lenne ötletem.

3)      Nos, tegyük fel, hogy megszületett a nagy ötlet, csináltam egy pofás kis Bt-t vagy Kft-t, esetleg egyéni vállalkozóként kívánom előállítani a terméket, beindult az üzem, igenám, de hogyan hozzam a nagyvilág tudomására, hogy itt van az életelixír, a minden bajt meggyógyító csodaszer, a bölcsek köve, csak tessék-tessék? Hirdessem újságban? Neten? Áruljam az ilyen-olyan MLM-től egyébként is hideglelést kapó ismerősöknek? Béreljek egy butikot? Szórjam tele a villanyoszlopokat, buszmegállókat gerilla-cetlikkel?

És ezzel elérkeztünk az ötlet hiánya utáni második legkínzóbb hiányosságomhoz, nevezetesen a habitusomhoz. Erről egy másik poszt fog szólni.

−−−−→


 

 

Címkék: pénz ötlet vállakozás bölcsek köve

A tavasz

 2010.07.28. 21:53

←−−−−

Márciusban már túl voltam 25-30 (sikertelen) pályázaton. Első olvasatra nem tűnik ez olyan soknak, főleg, ha az embernek úgyszólván más dolga sincs, mint álláshirdetéseket böngészni. Ám ha figyelembe vesszük, hogy kizárólag olyan pozíciókat pályáztam meg, amelyeknél pontról pontra megegyeztek az elvárások azzal, amit én tudok kínálni, és az „elbírálásnál előnyt jelent” kitételre is tekintettel voltam, akkor szerintem nem olyan kevés.

Mivel az idő szépen tavaszodott, és tavaly nyáron megcsináltuk a kerítést, ideje volt a kertépítéssel foglalkozni. Kimertük a kerti tavat (ez 4 m3 vizet jelent), úrafóliáztuk az első telepítésből megmaradt fóliával, újratöltöttük, kicsit megszeretgettük a békákat és egyéb vízi élőlényeket – akikkel amúgy ritkán találkozuk -, átrendeztük a növényeket, aztán belefogtunk a kert felásásába. Nem kell megijedni, icipici kertecske, egy hétvége alatt végeztünk is. Sokat töprengtünk, hogy milyen fűmagot vessünk, ha nem akarunk minden nap locsolni; és nem akarunk, míg végül ejtettük a fű-projektet, és fehérhere-mag közé kevert vadvirág és díszpipacs mellett döntöttünk. (Ezt azóta se bántuk meg, bár a here kicsit megsínylette az utóbbi hetek szárazságát és a sok taposást, mindazonáltal még mindig zöldebb, mint bármely eddigi fűmag-keverék.)

Ez a kertészkedés lekötött egy ideig, minden nap lestem, nőnek-e a növénykék, huzigáltam a nem odavaló gazokat – hogy a gaz miért nő gyorsabban, mint az általam preferált fauna?! – hallgattuk a békék esti trillázását. (Igen, a mi békáink nem kuruttyolnak, hanem trilláznak, ahogy az a zöldvarangyokhoz illik. Mikor először hallottuk pár éve, azt hittük, valami madár.)

No, vissza az álláskereséshez, elvégre ez a blog nem a kertről szól, de mit tegyek, ha az sokkal jobban vonz. Közben persze nézegettem az álláshirdetéseket is, mivel a pénzünk erősen fogyóban volt. Most már megpályáztam olyan állásokat is, amelyek érettségihez kötöttek, nem nagyon szelektáltam a leendő munkahely távolsága alapján, sőt, beóvatoskodtam egy-két olyan álláshirdetésre is, amelyek már nem az általam preferált pozícióról szólnak (adatfeldolgozás, ügyintézés satöbbi).

Semmi.

−−−−→

Címkék: pályázat álláskeresés ügyintézés asszisztens adatfeldolgozás zöldvarangy

Ahova NEM pályáztam,

 2010.07.22. 09:01

←−−−−

amikor még voltak elveim.

Olyan cégekhez,

-          amelyek mezei, ingyenes e-mail címre kérték a pályázatot,

-          amelyeknél nem volt feltüntetve kapcsolattartó

-          - amelyeknek nem volt - vagy nagyon gagyi volt a - honlapjuk

-          - amelyek fizetési igény megjelölésével kérték a pályázatot

-          - amelyek túl messze voltak a bázistól

-          - amelyek már a hirdetésben irreális elvárásokat fogalmaztak meg

-          - amelyekben szerepeltek a „fiatalos”, „dinamikus”, „proaktív” és „csapat” szavak.

Ezen túl a közelben lévő hirdetésekre igyekeztem személyesen válaszolni, értsd, magam vittem be a pályázatomat a céghez. Mindössze 2-3 ilyen volt, furcsán néztek rám. Mindenesetre nagyon kedvesek voltak, köszönték szépen, aztán semmi. Volt, ahol kérték, küldjem már el e-mailben is, amit természetesen örömmel megtettem – azóta is várom a válaszukat.

Közben szorgalmasan jártam a Munkaügyi Központba, ahol természetesen semmi érdemleges nem történt: tudomásul vették, hogy megjelentem, kaptam egy kövezkező időpontot, 'oszt jónapot! Néha a kezembe nyomtak egy 10-15 oldalas listát, ahol ömlesztve voltak az állásajánlatok, és amit sose volt pofám komótosan végigböngészni, tekintettel az előtérben várakozó 30-50 emberre. Egyszer kaptam egy weblapcímet, "Új pálya" a neve, ahol a különböző átképzési lehetőségekről tájékoztatnak. (http://www.ujpalya.hu/)

Hát igen: kétszer már átképeztem magam, nyilván mind a kétszer rosszul választottam, valszeg az én hibám, hogy nem találok megfelelő állást. Most képezzem át magam „Ellenőrzési és minőségbiztosítási munkatárs és Minőségbiztosítási auditor és ECDL”-nak, vagy esetleg „Grafológus”-nak? Persze lehetnék „Multimédia-fejlesztő” vagy „Ruházati eladó és Kereskedő, boltvezető”.  Vagy kezdjek el „Olasz nyelv (alapfok) és nyelvvizsga előkészítő és ECDL” tanfolyamot?
Tévedés ne essék, nekem a fenti szakmákkal semmi bajom. Ámde, ha nem kellek sehova 10 év gyakorlattal, akkor miért kellenék közel 50 évesen pályakezdőként? A nyelvtanulás meg önmagában kevés, ráadásul elég parttalan dolog: mire az ember odáig jut, hogy tényleg beszéd-szinten birtokolja, évek telhetnek el, pláne, ha nem nyelvi környezetben próbálja mindezt. Ja, és perszemindez a KÖZszférából kikerült álláskeresőkre vonatkozik. Én meg nem vagyok az. És ha ezeket a tanfolyamokat csak úgy szeretném elvégezni, igen mélyen kellene a zsebembe nyúlni. Ami amúgy elég üres.

Arról, hogy miért nem kezdek vállalkozásba, egy másik poszt fog szólni.

 

 

−−−−→


Címkék: pályázat központ álláskeresés átképzés munkaügyi

Egy kis pszichológia

 2010.07.17. 10:24

←−−−−

Nem tudom, ki hogy van vele, de talán érdekes lenne leírni a munkanélküliség lélektanát. (Vagy valaki megírta már? Ez esetben kérhetek forrást?) Hogy napról-napra, hétről-hétre, aztán hónapról-hónapra hogyan épül le a személyiség.

Én a kirúgásom után egy hónapig még nagyon vígan voltam. Élveztem, hogy nem kell minden nap bemenni a zsarnok – és nem zsarnok, de mégiscsak főnök – főnökhöz. Hogy nem kell a szekrény előtt állva töprengeni, mi a fenét vegyek fel. Hogy nem kell a velem egy helyiségben lévő kollégával huzakodni a fűtés bekapcs/nemkapcs (nyáron ugyanez klímával) szellőztet/nem szellőztet témában. Úgyhogy éltem, mint Marci Hevesen, tartalékaim voltak, úgy számoltam, nagyjából tavasz végéig kitartanak, addigra meg úgyis találok munkát, hiszen jól képzett vagyok, tapasztalt, a kinézetem se banyaszerű, jó fellépésem van, lelkiismeretes, precíz miegymás vagyok – egyszóval maga a tökéletes és mindenki által vágyott munkaerő. Azért felfrissítettem az önéletrajzomat, írtam egy motivációs levél-mintát, de állást még nem nagyon keresgéltem. Hébe-hóba benéztem az álláskereső portálokra, ha valami nagyon fincsinek nézett ki, oda elküldtem a – természetesen mindig aktualizált és „személyre szabott” – pályázatomat. De különösebben nem aggódtam az elmaradt válaszok miatt, hiszen közelgett a karácsony, édesanyámat műtötték (gondoltam is magamban, no lám, a SORS, aggódtam, hogyan fogom ápolni műtét után, és milyen klasszul megoldódott a dolog), egyszóval volt más, ami lefoglalja a gondolataimat.

Ámde mikor elkezdődött az új év,  és még mindig semmi, elkezdtem gyorsabban pörögni. Már nem csak a fincsi ajánlatokat pályáztam meg, hanem a legtöbb olyat, amiről úgy éreztem, hogy remekül tudnám csinálni. Ekkor még válogatási szempont volt a leendő munkahely megközelítése is: ne legyen túl  messze, mert ki akar naponta órákat bmv-n (busz-metró-villamos) zötyögni. Kétszer behívtak interjúra, én úgy éreztem, hogy kellemesen elbeszélgettünk. Az egyik után korrektül kaptam az e-mailt, hogy sajnálják, de nem én. (Ebben az volt később a furcsa, hogy egy hét múlva ugyanazt az álláshirdetés megtaláltam több portálon is: ma sem értem. Ennyire nem volt megfelelő jelölt?) A másik még csak nem is válaszolt.

−−−−→


 

A tavasz egy másik poszt lesz.

 

Mit szeretnék?

 2010.07.15. 13:45

Nos, természetesen egy jó állást, ahol kevés munkával lehet sok pénzt keresni. Mivel az ilyen állások száma csekély, és az is mind be van töltve, megelégednék - lassan már - bármivel. De nincs semmi.

Mivel rengeteg szabadidőm van, sokat olvasgatok blogokat, amelyekből kiderül, mennyi  sorstársam van. Úgy gondolom, kellene valami. Ami összehoz bennünket, álláskereső ötveneseket. Ha van szövetsége a nyugdíjasoknak, ez egyetemi hallgatóknak, a díszhal-tenyésztőknek és a kaktuszkedvelőknek, miért ne lehetne nekünk is, ötvenes álláskeresőknek? Hiszen még 10-15 munkával eltöltött év kellene, hogy álljon előttünk.

A blogot nem én szeretném írni, hiszen álláskereső sztorijaim nincsenek - mivel interjúkra se hívnak be. De úgy gondolom, ha egy kifejezetten tematikus blogban megosztjuk egymással kudarcainkat, terveinket, ötleteinket, összefogunk, akkor talán előbbre juthatunk. És persze abban is reménykedem, hogy munkaadók is be-betévednek majd, és magyarázatot kapunk arra a kérdésre, hogy miért nem kellenek az ötvenes munkavállalók.

Arra kérnék tehát mindenkit, aki valamilyen formában érintett, hogy írjon, ossza meg velünk a gondolatait, mivel egyedül nem megy.

Ha nem kommentben szeretnéd megosztani a gondolataidat, hanem posztban, írd meg az

50korul.munkanelkul@gmail.com

email címre.

Történetemet megírtam a munkahelyiterror.blog.hu/2010/06/05/mit_er_a_no_ha_50_eves posztban. Azóta semmi változás.

−−−−→

süti beállítások módosítása